Cukorbeteg emberek viatfóruma, egymásközt: cukorbetegség általában

Glitazonok tartós vércukor kontrollt biztosítanak a hypoglikémia veszélye nélkül.

Részletek Még több tipp

Kövessen minket:


Cukorbeteg fórum

Cukorbeteg fórum

A cukorbetegségről általában

remka | 2011-01-14 12:37 MSZJUDIT részére

Judit,

Mi nem adatjuk be, tavaly sem adattuk. Szerintem ez az egész csak pánikkeltés, sima influenza szövődményeitől is ugyanannyian halnak meg évről évre, mint a H1N1-től. Tavaly az óvodát is bezárták, mert állítólag H1N1 járvány volt. Beszéltem annak a kisgyereknek az anyukájával, aki miatt az ÁNTSZ bezáratta az óvodát. Pénteken még azt mondták neki, hogy negatív lett a h1n1 teszt, majd hétfőn hallotta, hogy mégis pozitív. Ráadásul nem az orvos, vagy az ÁNTSZ szólt neki, hanem az egyik ovistárs anyukájától hallotta. Azt mondta, hogy úgy érezték magukat, mint valami leprás, akitől mindenki fél. A gyereknek volt egy kis láza, köhögött, de egyáltalán nem volt betegebb, mint a sima influenzás gyerekek.

Szóval nálunk egyáltalán nem kérdés, hogy oltassunk-e vagy sem. Persze ez is csak egy laikus vélemény, nem szeretnélek lebeszélni róla, a felelősség sajnos így is, úgy is a miénk. :(

MSZJUDIT | 2011-01-14 10:59

Sziasztok!

Ti beadatjátok a törpinek a h1n1 elleni oltást?Vagy bármilyen virus elleni oltást?
Nekünk a dr.-nő ajánlja,de én nem szeretném beadatni Dorcsimnak.
Kicsit félek,az osztályban 3 gyermek is tüdőgyulladásos....
Szomszéd nénit pedig h1n1 gyanuval vitték be kórházba........
Mi a vélleményetek?
Szép napot mindenkinek!

sagiagnes | 2011-01-13 23:05

Tesztcsík!

Köszönöm, megkaptam a levelet,remélem el tudom intézni a dolgokat.
Ha valamit nem tudok, akkor még kérdezek.
Borsodi vagyok, úgyhogy az ügyintézővel kapcsolatban nem tudsz segíteni, de azért köszönöm.
A cukormérő kihordási idejét nem tudod?

Üdv: Ági

MSZJUDIT | 2011-01-13 15:03

Réka!
Tegnap a 2.5-öst apa mérte,mert Én dolgoztam.De biztos annyi volt,mert kezdte rosszul érezni magát.Jellegzetes nála a tünet.Elkezd szédülni,és furcsa érzést érez a pocakjában.Csaba szerint jól mértek.Mindez pótvacsi elött nemsokkal volt.
Ma ismét hipózott....
4.1
5.2
2.3!!!! a suliba ebéd után 1.5 órával.
Jókora adag borsófőzeléket evett tükörtojással.Én rakom neki az összes ételt,kiszámolom mindig a ch-t és inkább kicsivel több,mint kevesebb.

Érdekes,mert most jobb az étvágya.Megint hízott 1kg-ot.Jól is néz ki:-)
Így az előírt ch biztos elég neki!

A kisfiúról azóta még nem tudok semmit!De majd megírom,mert Én is kíváncsi vagyok.

tesztcsik | 2011-01-13 13:18 sagiagnes részére

Szia!

Ment az email! :)

sagiagnes | 2011-01-12 23:12

Köszönöm a választ tesztcsík.
Küldöm az e-mail címet: toth.gyula21@gmail.com

szepi | 2011-01-12 22:41 MSZJUDIT részére

De bizony, hogy felmehet.Sőt! Még feljebb is.Az más kérdés, 1,2-2 óra múlva már újra normál értéken kell, hogy legyen. Ezt nem én találtam ki, hanem a dokink mondta. Én is mértem már magamnak kaja után fél órával 8,5-öt.

remka | 2011-01-12 22:28

Judit,
Amikor 2,5-öt mértetek, ellenőriztétek a mérést? Tudod, ha kevés vér van rajta, akkor is mutathat ilyen alacsony értéket. Én ilyenkor mindig újra megnézem, és legtöbbször kiderül, hogy nem hipózik, csak a mérés volt rossz.

A kisfiút én mindenképp elvinném ellenőrzésre, bár a cukorbetegségnél épp fordítva szokott lenni - sokat eszik és mégis fogy - de szerintem egy egészséges ember vércukra nem szabadna, hogy ilyen magasra felmenjen. Amikor Martin beteg lett, mi is megnéztük az egész család vércukrát, és a 3 éves unokatesó cukra is 8,5 volt, bár előtte szőlőcukrot adtunk neki, és nem vártunk meg a 1,5 órát. Később megnéztük éhgyomorra is, az már jó volt. Majd írd meg légyszi, ha megvizsgálták a kisfiút.

MSZJUDIT | 2011-01-12 21:48 remka részére

Réka!
Örülök,hogy minden rendben van!
Nem tudom,hogy lehet-e a széklet dologtól...Nálunk van,hogy Dorcsinak 1-1 nap kimarad a széklete,de nem vettem észre,hogy bármilyen gondot okozna.
De most majd megfigyelem Én is.
Nem értem Én sem mi mitől függ....
Pl: nekünk ma ilyen értékeink voltak.:
4.3
4.6
4.4
2.5!!!
4.0
és még nemsokára megmérem,mert este 22 óra lesz,és nem vagyok nyugodt......,nehogy éjjel hipózzon....
Rendesen evett egész nap!Igaz volt 2 torna órája is,és itthon is ugra-bugrált:-)

Egyik nap ilyen,másik nap olyan,pedig betartjuk az időt,a ch-kat,stb.......

Más:
Mi a véleményetek?Ma felhívott egy ismerősöm,hogy mi a véleményem arról,hogy a 11 éves kisfia(nem diabos) cukrát megmérték hétvégén.Kiváncsiságból,mert sokat hízik,és keveset eszik...Olyn helyen voltak,ahol volt vércukorszint mérő.Reggelizett,eltelt 3 óra
és 10.5 volt a kisfiú cukra....
Mondtam neki,hogy azonnal nézesse meg.
Szerintetek???????????
Én úgy tudom,hogy egy egészséges szervezet nem nagyon engedi 8 fölé engedni a cukrot.Pláne 3 óra múlva......

Kérem, jelentkezzen be, ha hozzászólna!

Hírek

cukorbetegség, stressz

Cukorbetegség a stressztől?

A cukorbetegség szinte népbetegségnek számít, amelynek 2-es típusára számos életmódbeli tényező is hajlamosíthat. Dr. Marton Anna, az Oxygen Medical diabetológusa ezekről és a...
cukorbetegség, stressz

stressz, köhögés, stressz és köhögés, asztma

A stressz is okozhat tartós köhögést

A téli időszakban gyakori légúti megbetegedések jellegzetes tünete a köhögés. A panaszok hosszabb időn át is jelentkezhetnek, dr. Dózsa Izabella, a Dr. Laslo Tüdőközpont orvosának...
stressz, köhögés, stressz és köhögés, asztma

Valentin nap története

A Valentin (Bálint) nap töténete

Hamarosan jön a Valentin azaz a Bálint nap. Egyet értünk ezzel a szokással, vagy nem, a pénzköltésről vagy a szeretetről szól-e ez vita tárgya, de kétségtelen, hogy létezik. Cikkünkben...
Valentin nap története

cukorbetegség, hallásromlás,

A cukorbetegség meglepő következménye

A cukorbeteg nők esetenként nagyobb fokú hallásromlással találhatják szembe magukat, ahogy öregszenek, főként, ha az anyagcserezavart nem állítják be megfelelően gyógyszerekkel –...
cukorbetegség, hallásromlás,

stressz, immunrendszer, hideg idő

Stressz és hideg

A hideg időjárás és a rövid, borús nappalok bárkit könnyen lehangolttá tehetnek. A mindennapokban átélt stressz pedig további kihívást jelent immunrendszerünk számára. Dr. Bérczy...
stressz, immunrendszer, hideg idő

Még több hír
1 2 3 4 5

Szakértőnk válaszol

Kedves Brigitta! Tanácsot szeretnék kérni Öntől, mert fogyni szeretnék és nem tudom hogyan csináljam,...

Kedves Bea! Arról amit ír azt gondolom, hogy tartania kellene magát a 135g szénhidráthoz, azomban nem 3 étkezésből kellene ezt elfogyasztania hanem 5-ből, 6-ból. Az, hogy hol lemegy a cukra, hol meg fel...

Még több kérdés

Kalkulátorok

BMI (body mass index vagy testtömeg index) megmutatja, hogy Ön túlsúlyos-e. Értéke 18,5-25 között normális, 25-30 között túlsúlyról, 30 fölött elhízásról beszélhetünk.




Blogok

Enyém a világ

2012-01-30 13:50:00

 Pont 1 hete voltam kardiológián, van egy velemszületett szívbetegségem, billentyű eldeformálódás, ami miatt járni kell vizsgálatra, pluszban más miatt gyerekként megműtőttek. A...


Eseménynaptár

2012 Február

H K Sz Cs P Sz V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29        
             

Programajánlat:

Népszavazás 2008

Népszavazás a vizitdíj, kórházi napidíj és a tandíj kérdésében.

A hónap programjai
Éves naptár

Tévhitek a diabetesről

Ha a tablettát rendszeresen beveszem, a diétára már nem kell különösebben figyelni. Egyébként is napi három (vagy több) zsemlére vagyok beállítva.

Elmúlt a "zsemle korszak". A napi fogyasztásra ajánlott szénhidrát mennyiség zsemlében végzett kiszámolását az egyszerűség diktálta, hiszen egy zsemle 30 gramm szénhidrátot tartalmazott.   A mai korszerű diabétesz kezelés diétás szemlélete szerint a zsemle és más, fehérliszttel készült termékek helyett előnyösebb a rozsliszttel, a durumliszttel, esetleg...

További tévhitek

Macoszról

Küldetésünk elősegíteni a cukorbetegek képzését, nevelését, oktatását, diabétesz témakörében. Honlapunk segítséget nyújthat mindenkinek aki cukorbetegséggel küzd, vagy a megelőzéséhez szeretne segíséget kapni.

Lexikon

Csökkent glukóztolerancia (IGT)

Az egészséges szénhidrát-anyagcsere és a cukorbetegség közti állapot, mikor az éhgyomri vércukorszint... Tovább


A kosárban 0 termék van 0 Forint értékben

Hírlevél feliratkozás

Receptek

Burgonyás húsrudak

Burgonyás húsrudak
Főzzük meg!

Szavazás

Ön fontos eseménynek tartja a Valentin napot?


Régebbi szavazások

Időjárás

Budapest
02. 9.
csütörtök

borult
Min-Max: -16 C° -8 C°

borult

Útvonaltervező

Magyarországi autós utak tervezése


Címkék