Böjtölés Buchinger módszerrel, a módszer leírása, a Buchinger léböjt klasszikus italai, hatásai
Magyar Cukorbetegek Országos Szövetsége - MACOSZ.hu, akadálymentes verzió
Kilépés az akadálymentes nézetbőlTudtad, hogy az Internet Marketing egy igen költséghatékony marketing módszer?
Részletek Még több tippCikkek
Cikkek
Böjtölés Buchinger-módszerrel
Forrás: helloinfo.hu
A böjt módszerének elnevezése, dr. Otto Buchingertől származik. A német császári hadiflotta kötelékében szolgált, mint katonaorvos, 1918-ban azonban egészsége megromlása miatt leszerelték. Betegségét súlyos reu-mája, és egy előzőleg elszenvedett man-dulagyulladás okozta. Felgyó-gyulására semmi esély nem volt. Dr. Buchinger ekkor böjtölni kezdett, (böjtölés: szigorú diétát jelent, amely általában csak folyadékfogyasztásra, és vitaminok szedésére korlátózódik) és annak tizenkilencedik napján, egy krízis után ismét képes volt rendesen mozgatni az ízületeit, és egészsége megjavult.
Miért van szüksége a szervezetnek időnként a böjtre?
Saját betegségeinek böjtöléssel való gyógyítása vezette ahhoz, hogy kikísérletezze a böjt gyógyító hatását, és másokon is alkalmazza. Első betegeit 1920-ban fogadta "böjtszanatóriumában", amit saját házában rendezett be. Módszerével olyan nagy sikereket ért el, hogy 1935-ben szanatóriumot vásárolt Bad Pyrmontban, amit je-lenleg dr. Otto Buchinger unokája vezet.
Böjt alatt az ember önként lemond a külső táplálkozásról, és saját tartalékaiból él.
A böjt alatt először a felhalmozódott káros anyagcseretermékeket, mérgeket választja ki a szervezet, azután a megbetegedett, a normálistól eltérő sejteket, és végül a fölösleges anyagokat, elsősorban a zsírt.
Ha már cukorbeteg vagy, olvasd el, mit tehetsz állapotod kezelésére: A kettes típusú cukorbetegség kezelése
A Buchinger - módszer alkalmas például:
– a túl nagy testsúly;
– túl sok lerakódott zsír (az erekben is!);
– magas koleszterin és vérnyomás;
– vércukor;
– egyéb lerakódások az ízületekben;
– túl sok stressz;
– II-es típusú cukorbetegség gyógyítására.
A böjt javítja az egész szervezet vérkeringését; felhasználja a súlyfölösleget képező zsírtartalékokat, ezáltal csökken a testsúly; nyugalomba helyezi a hasnyálmirigyet, aminek hatására normalizálódik a vércukorszint; csökkenti, megszünteti a stresszt. Nem ok nélkül nevezte Buchinger a böjtöt, kés nélküli operációnak.
A Buchinger-módszer
A Buchinger-féle böjt azt jelenti, hogy meghatározott időtartamra, szabad akaratunkból lemondunk a szilárd táplálék, valamint az élvezeti szerek fogyasztásáról. A Buchinger-módszer alapvető feltétele, hogy a böjtölő belássa a böjt hasznát, szükségességét, és így tudatosan és önként böjtöljön.
A böjtölést mindig orvosi segédlet mellett végezzük. A böjtölő számára biztosítani kell, hogy pihenjen és csak magával foglalkozzon. Ilyenkor az érzelmi élet sokkal intenzívebb, a régi történéseket, érzéseket újra átéli a böjtölő. Ez a szellemi- és lelki megtisztulásának alapja. Ez a klasszikus gyógyászati mód sok krónikus és akut betegséget már a gyökerénél le tud küzdeni, illetve enyhíti vagy teljesen meggyógyítja azokat.
A böjtölés módszere
– radikális hashajtás pl. keserűsóval
– a máj méregtelenítése (meleg májpakolás, egy-két órai pihenés)
– fontos az aktív mozgás
– napi 3 liter folyadék fogyasztása (Pl.: nátriumszegény ásványvíz, gyógytea (természetesen cukor nélkül), és napi maximum 2 dl valódi gyümölcslé, szintén cukor nélkül)
– napi egy tányér zöldségleves (leszűrt zöldségleves főzete, amely nem tartalmaz szilárd anyagot)
– a böjt 7-10 napig tart (általában 8 nap)
– a nyolcadik nap után 4 napos felépítő nap következik (ez a böjt idejének a fele legyen), ezek a napok visszaállítják a szervezetet az egészséges étkezésre, ez nem történhet egyik napról a másikra
A Buchinger-féle léböjt klasszikus italai:
– reggelente és délutánonként negyed liter tea
– ebédidőben negyed liter forró zöldségleves
– esténként negyed liter, lehetőleg frissen facsart gyümölcslé
– ezen kívül két liter ásványvíz, vagy hideg időben gyógytea, alacsony vérnyomásnál pedig zöld/vörös/ fekete tea
A böjt hatása
– jótékony a szív- és érrendszer megbetegedéseire,
– segíti az emésztőszervrendszer működését,
– alkalmas a mozgásszervi betegségek gyógyítására,
– mindenféle reumás panaszra hatékony,
– bőrbetegségekre és
– légúti bántalmakra is hatásos.
Tipp:
adjunk két-három teáskanál mézet a teához, ez emeli kissé a vércukorszintet, míg a citromszeletek a ragacsos szájízt szüntetik meg. Érzékeny gyomrúak a méz, a gyümölcslé és a savas teák helyett, inkább zab- vagy rizskását, írót vagy sovány tejet fogyasszanak.
A böjt után a szervezetet fokozatosan vissza kell állítani a megfelelő egészséges étkezésre és egészséges életmódra. A betegségmegelőző böjt általában 8 napig tart, attól függően, hogy mennyire tapasztalt a böjtölő. Különösen először böjtölőknek elengedhetetlen a háziorvos tanácsa. A böjt, mint gyógyító eszköz egyre komolyabb szerepet foglal el a betegségek gyógyításában és főként megelőzésében. Az emberek egyre inkább ráébrednek arra, hogy nem elég akkor orvoshoz fordulni, ha baj van az egészségükkel, hanem tenniük is kell valamit a megelőzéshez.
Ha már cukorbeteg vagy, olvasd el, mit tehetsz állapotod kezelésére: A kettes típusú cukorbetegség kezelése
Kérjük jelentkezzen be, ha hozzá szeretne szólni
Kapcsolódó tartalmak:
Édesítőszerek és cukorpótlókA kávé, tea, kóla, a koffein káros hatásai
Kisgyerekeknél egyértelmű a kapcsolat az elhízás és a rossz fogak között
Az internet segít a leadott súlyfelesleg távol tartásában
Nem mindig előnyös a folsavkezelés
Önnek mennyire fontos az egészsége?
Vegetáriánus étrend – Segít-e a cukorbetegeken?
Egészséges táplálkozás
Összefüggés lehet egy gyakori vírus és a gyerekkori diabétesz között
A gyümölcsök szebb bőrszínt eredményeznek, mint a napozás
A bioélelmiszerek nem biztos, hogy egészségesebbek
A grépfrút segíthet a cukorbetegeknek
Fórum a cukorbetegségről általában II.
Diabetikus kakaó, kávé, tea, italpor
Diabetikus alapanyag
Érdeklődni szeretnék a napi szénhidrátmennyiségem 160 Ch-ban van megadva. Tanácsot szeretnék kérni,hogy...
Kedves Mamika 51! Kérdésére az alábbiakat gondolom: Ön intenzív inzulinkezelést kap. Ilyen típusú inzulinadagolás mellett az étkezéseinek számát az orvossal - felteheően - meg kellett...
Még több kérdésBMI (body mass index vagy testtömeg index) megmutatja, hogy Ön túlsúlyos-e. Értéke 18,5-25 között normális, 25-30 között túlsúlyról, 30 fölött elhízásról beszélhetünk.
Legfrissebb topikok:
Vércukor mérés, vércukor mérők...Fórum a cukorbetegségről általában II.
Politika és cukorbetegség
gyógynövények cukorbetegeknek
A cukorbetegségről általában
Leszokás a dohányzásról
Még több fórum topik
Topik: Vércukor mérés, vércukor mérők inzulin pumpák és tapasztalatok
remka: Aranyhal, a pumpás kezelést viszont csak 8-as HbA1c alatt támogatják, az ambuláns...
Legfrissebb blogok:
Édes élet, némi keserűséggelblog
seresjdibetes2allapoti tapsztalataim
Tapasztalataim
betegsegem
Egészséges élet kezdete egy betegséggel
Még több blog
nem nem nem
2012-04-30 15:50:00
Nem szeretem közölni, hogy cukorbeteg vagyok. A balkezes ember se közli, hogy balkezes, van ilyen és kész. Utálom a lesajnáló pillanatásokat.
Legfrissebb videók:
Diabéteszes neuropátia szűrés SzegedenTéli megbetegedések és védekezések ellenük
Tekerjünk együtt
Az immunrendszer (2/2)
Még több videó
2012 Május
| H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | |
| 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 |
| 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 |
| 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 |
| 28 | 29 | 30 | 31 | |||
Programajánlat:
Cukorbeteg tábor 2012-ben is!
Egész héten színes szabadidős programok várják a legifjabb diabéteszeseket. A tábor ideje...
A hónap programjaiÉves naptár
Csak a szénhidrátokat kell figyelnem és ehetek bármit, ami belefér
Csak a szénhidrátokat kell figyelnem és ehetek bármit, ami belefér. A korszerű táplálkozásban az ételek energiatartalmát is figyelni kell! A korszerű táplálkozásban az ételek energiatartalmát is figyelni kell! Elsősorban egyénre szabott energiatartalmú diéta szükséges, amelyet az életmód, a testsúly, a testmagasság és a fizikai igénybevétel határoz meg. Az egyes...
További tévhitekMacoszról
Küldetésünk elősegíteni a cukorbetegek képzését, nevelését, oktatását, diabétesz témakörében. Honlapunk segítséget nyújthat mindenkinek aki cukorbetegséggel küzd, vagy a megelőzéséhez szeretne segíséget kapni.
Kísérleti stádiumban lévőmódszerekkel az oldott vagy porított inzulinkészítmények légutakba juttatása... Tovább
A kosárban 0 termék van 0 Forint értékben
Időjárás
Útvonaltervező
Magyarországi autós utak tervezése








Kommentek
Még nincsnenk hozzászólások.