1-es és 2-es típusú cukorbetegség, inzulin, diéta. Cukorbeteg gyógy-étrend - elmélet és gyakorlat 2. rész

Cukorbeteg gyógy-étrend - elmélet és gyakorlat 2. rész

A korszerű dietoterápia egyik alapvető része, hogy a dietetikus a tanácsadás során a táplálkozási programot egyénre szabja. A gyógyétrend személyre adaptálhatósága csak egy részletes, ún. „Táplálkozási anamnézis” felvételével valósítható meg, melyben a beteggel történő változások is nyomon követhetőek. Az anamnézis felméri a személyes adatokat, tápláltsági állapotot, étvágyat, emésztést, kórelőzményeket, gyógyszereket, panaszokat, étkezési és folyadékfogyasztási szokásokat, fizikai aktivitást stb…). Így az orvosi előírások és az anamnézis alapján, a pácienssel maximális együttműködésben épülhet fel az egyéni táplálásterápia.  

A diéta főbb szempontjai
 

1. Az étrend energiatartalma  

Az étrend összeállításában, a napi össz-energia-bevitel meghatározása az első lépés - különös tekintettel a súlyfelesleggel rendelkező sok százezer diabéteszesre. Az egyén 1 napra jutó energia-bevitelének kiszámítása figyelembe veszi az alapanyagcserét, a fizikai aktivitást, másészről a gyógykezelés célját (pl.: fogyasztás, roborálás). Az így kapott napi energia mennyiségből, a gyógyétrend egyéb kritériumainak megfelelően (pl.: epe-, máj-, vese kímélet stb.) számíthatók ki, az egyes főbb tápanyagok (fehérjék, zsírok, szénhidrátok) ajánlott napi (mennyiségi és minőségi) beviteli aránya.
Példák - magyarázatként:
Egy normál testtömegű – szövődményektől és társbetegségektől mentes - cukorbetegnek összességében naponta annyi energiához kell juttatnia szervezetét, amennyit az - az egyéni adottságainak megfelelően – a testtömegének szinten tartásához megkíván.
Nagy általánosságban, egy optimális tápláltsági állapotú (normál testalkatú) – szövődményektől és társbetegségektől mentes -, átlagos fizikai aktivitású, 35-50 éves (férfi/nő) egyén napi energiaigénye: 25-30 kcal/ttkg (ttkg = testtömeg kilogramm). (Pl: egy 70 kg-os férfi napi energiaigénye: 70x27=1890kcal - átlagosan).
 Mindazok számára, akik normális testtömegűek, rendszeresen mozognak, tehát rendszeresen fizikai munkát végeznek vagy sportolnak, olyan mértékű napi energia-felvétel (és ennek arányában szénhidrátbevitel) a megengedett, amellyel képesek testtömegüket, munkaképességüket megőrizni. Ez lehet akár 10.500 kJ (2.500 kcal), és ennek megfelelően 300-320 g szénhidrát is. Esetükben az egyes menük tág határok között és viszonylag szabadon bővíthetők.
Egy súlyfelesleggel rendelkező diabéteszes diétájának kevesebb energiát kell tartalmaznia, mint amennyit szervezete a testtömeg-állandóság érdekében megkíván, mivel számára a lefogyás lenne az elsődleges cél.
Nagy általánosságban, egy túlsúlyos/elhízott – szövődményektől és társbetegségektől mentes – átlagos fizikai aktivitású, 35-50 éves (férfi/nő) egyén napi energiaigénye (a súlyfelesleg mértékének függvényében): 20-25 kcal/ttkg. Más megközelítésben, úgy is érhetünk el fogyást, ha az egyén (táplálkozási naplója alapján számított) napi energia bevitelét 500-1000 kcal-val csökkentjük. Legyen szó az előbbi vagy az utóbbi számításról, az össz-kalória mennyiségeket minden esetben személyre szabottan ajánlott megállapítani! Cél a lassú, de progresszív testsúlycsökkenés, mely a 0,5-1 kg-ot nem haladja meg hetente. Egy szakszerűen összeállított, fogyasztó célú étrendi programmal elsősorban a testzsír épül le, az izomzat megmarad!

Fontos tehát tudnunk, hogy például ha egy cukorbetegséggel diagnosztizált túlsúlyos egyén, a betegségének megállapítása után továbbra is ugyanannyi kalóriát fogyaszt naponta, mint korábban, tartsa bár magát akármely más étrendi szemponthoz (például kerüli a cukrot, illetve az azzal készülő ételeket), bizonyosan helytelenül diétázik.
A napi energiaszükséglet megállapítását tovább befolyásolhatják az esetleges társbetegségek.

Feltétlenül megjegyzendő, hogy ha valaki elérte kívánatos testtömegét, és a csökkentett energia tartalmú étrendet változtatni, bővíteni szeretné, nem térhet vissza ahhoz a kalóriamennyiséghez, melyet például fiatal korában fogyasztott, amikor a testtömege normális volt. Energia bevitelét csupán 10-20%-kal növelheti a visszahízás veszélye nélkül, mert egy lefogyott diabéteszes - még ha testtömegét teljesen normalizálta is - mindig „lefogyott kövér”, azaz visszahízásra hajlamos személy marad.
Ha tehát energiaigényről beszélünk, első lépésben felmérjük az egyén tápláltsági állapotát. Ehhez használható az úgynevezett testtömeg index, TTI (angolul: body mass index, BMI) képlete. Kiszámítása: testsúlyunk kg-ban mért értékét osztjuk testmagasságunk méterben megadott értékének négyzetével.
Tehát, ha valaki 180 cm magas és 75 kg súlyú, akkor testtömeg indexe:  75/1,82 = 75/3,24 = 23,1.
Ha viszont egy 155 cm-es egyén súlya 85 kg, 85/1,552 = 85/2,25 = 38,2, azaz testtömegindexe = 38,2.
•    18,5 - 24,99 között - normális testsúlyról,
•    25 –től felfelé, különböző - egyre növekvő – fokú túlsúlyról, elhízásról beszélünk.
A 18,5 alatti testtömeg index soványságot jelent, - sokszor függetlenül attól, hogy pl. egy ebben a súlykategóriában lévő kamasz leány mit gondol róla, vagyis hogy még ezt is sokallja-e vagy nem.
Ha egészen pontos számításokat szeretnénk végezni a testösszetétel vizsgálatakor, akkor a fenti módszer önmagában nem ad elég támpontot ehhez.
A gyakorlatban a szakembernek szüksége van a derék/csípő hányados, illetve a haskörfogat mérésére is, valamint nagy segítséget jelent a testzsír% különböző mérőeszközökkel (műszerrel, kézi eszközzel) történő felmérése is. Ezekre azért lehet szükség, hogy az egyénenként eltérő izomzat, csontozat, testvíz stb. arányokat (illetve azokban beállt változásokat) is figyelemmel lehessen kísérni.
 

2. Az étrend összetétele
 

A diabeteteszes diéta összetételéről beszélve, először a főbb tápanyagok (fehérjék, zsírok, szénhidrátok) javasolt arányát kell tisztázni. Megállapításuk alapjául ismét, a fent tárgyalt „Táplálkozási anamnézis” illetve az orvosi utasítás szolgál. Az alábbiakban, a szövődményektől valamint társbetegségektől mentes egyén étrendjét taglaljuk.
Mint ahogyan - az előző számban olvasható - történelmi bevezetőnkben utaltunk rá, az elmúlt század első kétharmadában a zsír- és fehérjedús, egyszersmind szénhidrátszegény étrendet javasolták a cukorbetegeknek (melyről bebizonyosodott, hogy egyrészt nagyon hizlal, másrészt fokozza az érelmeszesedés ütemét). Ezzel szemben ma, világszerte a zsírban szegény, fehérjében az egyénre szabott mennyiséget nem meghaladó arányú, viszont szénhidrátokban gazdag diétát tartják optimálisnak a cukorbetegek számára. A napi energia bevitel legalább 50%-ának kell szénhidrátokból származnia. A korszerű diabéteszes étrend tápanyag arányai tehát: 50-55 energia% (zömében magas rosttartalmú, összetett) szénhidrát, 15-20 energia% (meghatározott összetételű) fehérje és 30 energia% zsír (melynek összetételére szintén külön szabályok vonatkoznak). Ilyen értelemben, a különböző energiatartalmú étrendeken belül az egyes tápanyagok mennyisége az alábbi táblázatban feltüntetettek szerint alakulhat:

Az étrend makro-tápanyag összetétele különböző energiatartalom mellett. 

A gyakorlatban, minden étrendi javaslatnál egyidejűleg meg kell adni az étrend energia- és szénhidráttartalmát is, mert e kettő elválaszthatatlanul összetartozik, és ezekből a fehérje- és a zsírhányad könnyen kiszámítható. Önmagában a szénhidráttartalomra történő utalás - bármennyire is többnyire csupán ez történik a hazai orvosi és dietetikai gyakorlatban - elégtelen és félrevezető, mert ha az energiatartalmat nem határozzuk meg, egyrészt nem biztosíthatjuk az optimális tápanyagarányt, másrészt a cukorbeteg önkéntelenül is átlépi az energiahatárt, hiszen úgy véli, ami nem szénhidrát, abból bármennyit ehet (például „húst hússal”).
A fenti arányokkal kapcsolatban azonban mind a jelenlegi köztudatban uralkodó nézetek, mind a gyakorlati kivitelezés kapcsán számos probléma merül fel.
Ezek:
-    2200 kcal feletti napi energia bevitelnél olyan mértékben megnő a szénhidrátok grammban kifejezett mennyisége, hogy azt, ha mindössze napi 3 étkezésre osztanánk el, az egyes étkezések utáni vércukor emelkedések bőven a nemkívánatos tartományba kerülnének. Ezt elkerülendő tehát, nem napi 3 étkezést, hanem sokkal inkább 4-5-szöri (étkezésenként meghatározott szénhidrát mennyiségű) étkezést javaslunk.
-    Azt is fontos tudni, hogy az elfogyasztott szénhidrát mennyiségén túl annak típusa is befolyással van a vércukorszintre. Ezért is javasolt törekedni arra, hogy a szénhidrát-félék közül lehetőleg zömében az alacsonyabb glikémiás indexű (l. később) termékeket részesítsük előnyben.
-    Általában elmondható, hogy a fehérjék illetve zsiradékok szénhidrátokkal történő egyidejű fogyasztása kedvezően befolyásolja a szénhidrátok vércukor emelő hatását, (de ezen tápanyagok beviteli arányának gyakori túllépésével, egyrészt nagyban megnövelhetjük az energia bevitelt, másrészt a szövődmények kialakulását is elősegítjük. – ld. később)
A fehérjebevitel egyénre szabott mennyiségére történő „korlátozása”, azért fontos, mert a többlet fehérje gyorsítja a vese eredetű szövődmények kialakulását, valamint a fölöslegben bevitt fehérje plusz energiát és gyakran plusz zsiradék bevitelt is jelent (részletesen ld. később).
A zsírszegénység és a zsiradékok összetételére külön vonatkozó ajánlások (részletesen ld. később) indoka az érrendszeri komplikációk kialakulásának megelőzése, lassítása (folytatjuk).

Dr. Fövényi József
Cseri-Holzmann Brigitta

A cikk első része itt olvasható!
 

Szerző: Cseri-Holzmann Brigitta, Dr. Fövényi József