Egy csepp figyelem Alapítvány Diabétesz Világnapi programja
Magyar Cukorbetegek Országos Szövetsége - MACOSZ.hu, akadálymentes verzió
Kilépés az akadálymentes nézetbőlA Macosz.hu a legtöbb látogatót vonzó magyar cukorbeteg portál (több, mint 100.000/hó)!
Részletek Még több tippEseménynaptár
2007 November 18.
EGY CSEPP VILÁGNAP
Az Egy Csepp Világnap az Egy csepp figyelem Alapítvány Diabétesz Világnapi programja
A RENDEZVÉNY HELYSZÍNE
A rendezvény helyszíne a SYMA Sport- és Rendezvényközpont, mely a Puskás Ferenc Stadion mellett, a Dózsa György út- Verseny utca- Ifjúság útja által körülhatárolt területen helyezkedik el. A SYMA csarnok nyújt otthont az általunk felépített „játék és szórakoztató sziget”-nek, itt található majd a nagyszínpad is, ahol napközben különböző fellépők szórakoztatják vendégeinket, sorsolások zajlanak értékes nyereményekkel.
A felső szinten lévő, több száz fő befogadására alkalmas konferencia teremben felvilágosító előadások zajlanak, amelyeket részben az Alapítvány munkatársai, részben az együttműködő szervezetek tartanak, de a kiállítóknak is lehetősége nyílhat a részvételre igény esetén.
PROGRAMOK
Délelőtt 10 és este hat óra között bárki ingyen beléphet a SYMA-ba. A belépésnél kapott számozott karszalaggal számos nyeremény sorsoláson részt vehetnek a vendégek, akik egyebek között Danubius-, Magyar Telekom-, MOL, Roche, ajándékokat, lapelőfizetéseket nyerhetnek, de a szerencsésebbek hozzájuthatnak több százezer forint értékű nyereményekhez is akár csak a tavalyi évben.
A műsorvezetők között lesznek az Alapítvány médiatámogatóinak, az RTL Klub-nak, a Danubius Rádiónak ismert arcai, sztárjai. A sorsolások között olyan sztárvendégek lépnek fel a színpadon, mint Szandi, Gryllus Vilmos, később pedig a legismertebb zenekarok (például a Groovehouse, a Zanzibár, a Fiesta) és előadók (Csonka András, Tóth Vera) szórakoztatják a közönséget.
Egész nap változatos programokban lesz részük a gyerekeknek, akik kipróbálhatják a legújabb ugráló várakat, próbára tehetik kézügyességüket, és találkozhatnak kedvenceikkel.
A család idősebb tagjai eközben egészségügyi totót tölthetnek ki, megmérethetik vérnyomásukat, koleszterin-, testzsír szintjüket, tüdőkapacitásukat, részt vehetnek számos ingyenes szűrésen a támogatók standjain.
A rendezvényen számos kiállító is jelen lesz, amelyek standjain a vendégek megkóstolhatják a csökkentett szénhidrát tartalmú pizzát a CIBzériában, az egészséges édességeket vagy éppen a legújabb wellness italokat.
Még bővebben a programokról:
A Barátok Közt sztárjai a Fiesta együttes és Gryllus Vilmos egy színpadon! Détár Enikő és Szellő István KOKÓval és Barabás Évával műsort vezet! Számos ingyenes szűrés, amivel akár utazást is lehet nyerni!
Ez mind-mind a második Egy csepp Világnapon lesz november 18-án, vasárnap Budapesten a SYMA Sport- és Rendezvényközpontban.
Az Erős Antónia által létrehozott Egy csepp figyelem Alapítvány immár második alkalommal rendezi meg az ingyenes családi egészségnapot, amelyre november 18-án 10:00-18:00 óra között várják az érdeklődőket. Délelőtt a mozgásé és a gyerekműsoroké lesz a főszerep: Béres Alexandra megmozgatja a résztvevőket, aztán Gryllus Vilmos varázsolja el a kisebbeket, hogy aztán Csonka András léphessen a színpadra.
Délután jönnek a koncertek, nyereménysorsolások, előadások: kora délután lép fel a Kolompos együttes, és Szandi, aki óriási sikert aratott tavaly is, valamint több sorsoláson mobiltelefonokat, üzemanyagkártyákat, wellness hétvégét, ajándékokat nyerhet bárki, és ehhez még sorsjegyet sem kell venni. Aki belép a SYMÁ-ba, egy számozott karszalagot kap, és ezzel automatikusan részt vehet bármelyik sorsoláson, akár a fődíjén is.
Az előadásokon hasznos információkat tudhatnak meg az érdeklődők a cukorbetegségről, annak veszélyeiről, a magas koleszterin szint és vérnyomás szövődményeiről, és az egészséges életmód alapjairól. A rendezvény ideje alatt kiállítók termékeivel is megismerkedhetnek a vendégek, valamint ingyenes tanácsadást és számos térítésmentes szűrést vehetnek igénybe a különböző standokon. Lesz vércukorszint-, vérnyomás-, koleszterinszint mérés, mobil EKG, lépésszámláló, testzsír-, szénmonoxid-, légzésfunkció mérés, testösszetétel-monitorozás. Az Egy csepp Világnap részben a Diabétesz Világnap tiszteletére jött létre, ezért –ahogyan 2006-ban, úgy idén is- kiemelt programja lesz a félórás „Séta a diabéteszért”, amit világszerte megtartanak, és azok, akik csatlakoznak hozzá a SYMA központnál, ajándékokat is kapnak majd, valamint bemutatkozik a szintén nemzetközi „Changing Diabetes” program is.
Délután az ifjú sztár Lola, és a Groovehouse lép fel, valamint a Csillagszemű Néptáncegyüttes.
Kérjük jelentkezzen be, ha hozzá szeretne szólni
Kapcsolódó tartalmak:
Édesítőszerek és cukorpótlókA jó és a rossz koleszterin
Te mit csinálsz október 23.-án?
Fórum a cukorbetegségről általában II.
A grépfrút segíthet a cukorbetegeknek
Cukorbetegséget okoz a dohányzás
Prof. Dr. Soltész Gyula
Akut vagy krónikus a hátfájdalma?
Milyen összefüggés van a gyerekkori rák és a diabétesz között?
Cukorbetegséget okoz a dohányzás
Állítsuk meg a metabolikus-szindrómát!
A kezeletlen lisztérzékenység meddőséget is okozhat
A zsírpárnák kialakulásának hét oka
Nem védi a szívet a kiegészítőként szedett kalcium és D-vitamin
Kalcium: nem csak csontritkulás ellen
Érdeklődni szeretnék a napi szénhidrátmennyiségem 160 Ch-ban van megadva. Tanácsot szeretnék kérni,hogy...
Kedves Mamika 51! Kérdésére az alábbiakat gondolom: Ön intenzív inzulinkezelést kap. Ilyen típusú inzulinadagolás mellett az étkezéseinek számát az orvossal - felteheően - meg kellett...
Még több kérdésBMI (body mass index vagy testtömeg index) megmutatja, hogy Ön túlsúlyos-e. Értéke 18,5-25 között normális, 25-30 között túlsúlyról, 30 fölött elhízásról beszélhetünk.
Legfrissebb topikok:
Vércukor mérés, vércukor mérők...Fórum a cukorbetegségről általában II.
A cukorbetegségről általában
Leszokás a dohányzásról
Politika és cukorbetegség
gyógynövények cukorbetegeknek
Még több fórum topik
Topik: Vércukor mérés, vércukor mérők inzulin pumpák és tapasztalatok
zaboza: Ők ezt írták, szó szerint, a gyermekeiknek, egyiküknek már felnőtt a gyereke, MINDIG...
Legfrissebb blogok:
Édes élet, némi keserűséggelblog
seresjdibetes2allapoti tapsztalataim
Tapasztalataim
betegsegem
Egészséges élet kezdete egy betegséggel
Még több blog
nem nem nem
2012-04-30 15:50:00
Nem szeretem közölni, hogy cukorbeteg vagyok. A balkezes ember se közli, hogy balkezes, van ilyen és kész. Utálom a lesajnáló pillanatásokat.
Legfrissebb videók:
Diabéteszes neuropátia szűrés SzegedenTéli megbetegedések és védekezések ellenük
Tekerjünk együtt
Az immunrendszer (2/2)
Még több videó
2012 Május
| H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | |
| 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 |
| 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 |
| 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 |
| 28 | 29 | 30 | 31 | |||
Programajánlat:
Cukorbeteg tábor 2012-ben is!
Egész héten színes szabadidős programok várják a legifjabb diabéteszeseket. A tábor ideje...
A hónap programjaiÉves naptár
Az inzulin hízlal
Az inzlin nem hízlal. Az étel hízlal. Az izulin lehetővé teszi, hogy a bevitt energia el is raktározódjon. A hízás az 1-es típusú diabetes felfedezése utáni időszakban nomális jelenség, hiszen a diagnózis felállítása előtt fogyás volt, az elveszett súlyt vissza kell nyerni. Túlsúly esetén, ami főleg a 2-es típusú cukorbetegségben fordulhat elő, törekedni kell arra,...
További tévhitekMacoszról
Küldetésünk elősegíteni a cukorbetegek képzését, nevelését, oktatását, diabétesz témakörében. Honlapunk segítséget nyújthat mindenkinek aki cukorbetegséggel küzd, vagy a megelőzéséhez szeretne segíséget kapni.
ACE (angiotenzin konvertáló enzim) gátló szerek: a magas vérnyomás csökkentését szolgáló készítmények egy... Tovább
A kosárban 0 termék van 0 Forint értékben
Időjárás
Útvonaltervező
Magyarországi autós utak tervezése








Kommentek
Még nincsnenk hozzászólások.