Egy csepp figyelem Alapítvány Diabétesz Világnapi programja
Magyar Cukorbetegek Országos Szövetsége - MACOSZ.hu, akadálymentes verzió
Kilépés az akadálymentes nézetbőlTudtad, hogy az Internet Marketing egy igen költséghatékony marketing módszer?
Részletek Még több tippCikkek
Cikkek
EGY CSEPP VILÁGNAP
2007. november 18. vasárnap, Budapest Az Egy Csepp Világnap az Egy csepp figyelem Alapítvány Diabétesz Világnapi programja. A rendezvény helyszíne a SYMA Sport- és Rendezvényközpont, mely a Puskás Ferenc Stadion mellett, a Dózsa György út- Verseny utca- Ifjúság útja által körülhatárolt területen helyezkedik el.
A RENDEZVÉNY HELYSZÍNE
A SYMA csarnok nyújt otthont az általunk felépített „játék és szórakoztató sziget”-nek, itt található majd a nagyszínpad is, ahol napközben különböző fellépők szórakoztatják vendégeinket, sorsolások zajlanak értékes nyereményekkel.
A felső szinten lévő, több száz fő befogadására alkalmas konferencia teremben felvilágosító előadások zajlanak, amelyeket részben az Alapítvány munkatársai, részben az együttműködő szervezetek tartanak, de a kiállítóknak is lehetősége nyílhat a részvételre igény esetén.
PROGRAMOK
Délelőtt 10 és este hat óra között bárki ingyen beléphet a SYMA-ba. A belépésnél kapott számozott karszalaggal számos nyeremény sorsoláson részt vehetnek a vendégek, akik egyebek között Danubius-, Magyar Telekom-, MOL, Roche, ajándékokat, lapelőfizetéseket nyerhetnek, de a szerencsésebbek hozzájuthatnak több százezer forint értékű nyereményekhez is akár csak a tavalyi évben.
A műsorvezetők között lesznek az Alapítvány médiatámogatóinak, az RTL Klub-nak, a Danubius Rádiónak ismert arcai, sztárjai. A sorsolások között olyan sztárvendégek lépnek fel a színpadon, mint Szandi, Gryllus Vilmos, később pedig a legismertebb zenekarok (például a Groovehouse, a Zanzibár, a Fiesta) és előadók (Csonka András, Tóth Vera) szórakoztatják a közönséget.
Egész nap változatos programokban lesz részük a gyerekeknek, akik kipróbálhatják a legújabb ugráló várakat, próbára tehetik kézügyességüket, és találkozhatnak kedvenceikkel.
A család idősebb tagjai eközben egészségügyi totót tölthetnek ki, megmérethetik vérnyomásukat, koleszterin-, testzsír szintjüket, tüdőkapacitásukat, részt vehetnek számos ingyenes szűrésen a támogatók standjain.
A rendezvényen számos kiállító is jelen lesz, amelyek standjain a vendégek megkóstolhatják a csökkentett szénhidrát tartalmú pizzát a CIBzériában, az egészséges édességeket vagy éppen a legújabb wellness italokat.
Mit kell tennem, ha cukorbeteg lettem? A tennivalókról itt olvashat: a cukorbetegség kezelése
Kérjük jelentkezzen be, ha hozzá szeretne szólni
Kapcsolódó tartalmak:
A terhességi diabéteszes nők gyerekei gyakrabban válnak hiperaktívváHuszonöt fogyókúrás étrend különböző szempontok szerinti értékelése
A glukóz monitorozásról
Webáruház
Cukorbetegként mennyit olvas a betegségéről?
Metformint 1-es típusú diabéteszben?
A súlyfelesleg és a diabétesz
Kilenc egészség- és wellness tipp a mediterrán és ázsiai kultúrákból 2. rész
Új fehérje az 1-es típusú cukorbetegség kezelésében?
Súlyfelesleg: csak a kalória-bevitel számít
Sitagliptin 1-es típusú cukorbetegeknek?
Heti két szénhidrátszegény nap
Hogyan válasszunk vércukormérő készüléket?
VII. Országos Gyermekdiabétesz Nap
Csökkentse a trombózis kockázatát
Érdeklődni szeretnék a napi szénhidrátmennyiségem 160 Ch-ban van megadva. Tanácsot szeretnék kérni,hogy...
Kedves Mamika 51! Kérdésére az alábbiakat gondolom: Ön intenzív inzulinkezelést kap. Ilyen típusú inzulinadagolás mellett az étkezéseinek számát az orvossal - felteheően - meg kellett...
Még több kérdésBMI (body mass index vagy testtömeg index) megmutatja, hogy Ön túlsúlyos-e. Értéke 18,5-25 között normális, 25-30 között túlsúlyról, 30 fölött elhízásról beszélhetünk.
Legfrissebb topikok:
Vércukor mérés, vércukor mérők...Fórum a cukorbetegségről általában II.
A cukorbetegségről általában
Leszokás a dohányzásról
Politika és cukorbetegség
gyógynövények cukorbetegeknek
Még több fórum topik
Topik: Vércukor mérés, vércukor mérők inzulin pumpák és tapasztalatok
zaboza: Ők ezt írták, szó szerint, a gyermekeiknek, egyiküknek már felnőtt a gyereke, MINDIG...
Legfrissebb blogok:
Édes élet, némi keserűséggelblog
seresjdibetes2allapoti tapsztalataim
Tapasztalataim
betegsegem
Egészséges élet kezdete egy betegséggel
Még több blog
nem nem nem
2012-04-30 15:50:00
Nem szeretem közölni, hogy cukorbeteg vagyok. A balkezes ember se közli, hogy balkezes, van ilyen és kész. Utálom a lesajnáló pillanatásokat.
Legfrissebb videók:
Diabéteszes neuropátia szűrés SzegedenTéli megbetegedések és védekezések ellenük
Tekerjünk együtt
Az immunrendszer (2/2)
Még több videó
2012 Május
| H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | |
| 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 |
| 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 |
| 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 |
| 28 | 29 | 30 | 31 | |||
Programajánlat:
Cukorbeteg tábor 2012-ben is!
Egész héten színes szabadidős programok várják a legifjabb diabéteszeseket. A tábor ideje...
A hónap programjaiÉves naptár
Akármit csinálok, mindenképpen kialakulnak a szövődmények
Akármit csinálok, mindenképpen kialakulnak a szövődmények. A szövődmények kialakulására egyesek hajlamosabbak lehetnek. A szövődmények kialakulására egyesek hajlamosabbak lehetnek, mint mások, de a nagy vizsgálatok azt igazolták, hogy a szoros vércukorkontrollal (2-es típusú cukorbetegség esetén ezen kívül a szoros vérnyomás- és vérzsír kontrollal) a szövődmények...
További tévhitekMacoszról
Küldetésünk elősegíteni a cukorbetegek képzését, nevelését, oktatását, diabétesz témakörében. Honlapunk segítséget nyújthat mindenkinek aki cukorbetegséggel küzd, vagy a megelőzéséhez szeretne segíséget kapni.
A kosárban 0 termék van 0 Forint értékben
Időjárás
Útvonaltervező
Magyarországi autós utak tervezése








Kommentek
Szőke Attila | 2007-10-03 07:53 Válasz erre
Érdeklődni szeretnék,hogy a november 18.-án megrendezésre kerülő eseményen milyen feltételekkel vehetnék részt a cégemmel.
Én magam is cukorbeteg vagyok 4.éve és az általunk forgalmazott készülék nagyon hathatós segítséget biztosít a cukorbetegeknek.Ezt a saját és édesapám példája is bizonyítja illetve az a több ezer vásárlónk.Szeretném ha még több sorstársamnak segíthetnék.Üdvözlettel Szőke Attila Jászberény Vizimalom u 2 06 20 2248258 Előre is köszönöm a lehetőséget.1nm-re lenne szükségem és 6 székre.