Felnőni?

 18 évesen egyszerűen fel kellett nőnöm. Amikor kimondták, hogy cukorbeteg vagyok, az egész hercehurca alatt egyetlen egyszer sírtam, de akkor a párnát ölelgettem és teljesen átázott. Kórházból mentem érettségizni, 2 vérvétel között tanultam, sikerült letenni az érettségit. 

A mai napig nem tudom hogy tudom ezt csinálni. Naponta 4x magamba szúrni a tűt, bezzeg ha mást látok ilyet csinálni, rossz nézni. Az elején még figyelmeztettem embereket, hogy mit fogok csinálni, meg figyeltem reakciókat, most már nem érdekel, aki nem fogadja el elmehet a fenébe. A legrosszabb, hogy sokan nem tudják mi történik, és azt hiszik drogozok. Egysze hypo miatt leültem a lépcsőre, és részegnek néztek. Köszönöm emberek, nagyon kedvesek vagytok. Mindig van nálam cukorbeteg kártya, egy irataim között, egy pénztárcámban, egyik legnagyobb rémálmom, hogy elájulok és nem tudják mitől. 

Vajon hány tűszúrás az élet? Hány vércukormérés? Lehetne e már várat építeni az elhasznált tesztcsíkokból? A tűkből fakírágyat építeni törpéknek? 

Persze, amikor elkezdődött, akkor is a kisebb problémákat néztem, a csontsányságom 70 kilóját, a megőszülő!!! hajamat (azóta visszabarnultam), és azt, hogy jön az érettségi. 

Néha úgy érzem lehetetlen az egész dolog. Milyen is volt annyi édességet enni, hogy rosszul lettél tőle? Annyi cukros colát inni? 

Gyakorlatilag megköszönhettem a betegségnek, így egészségesebb lettem. De mégis beteg...