őssejt kapszula

Magyar Cukorbetegek Országos Szövetsége - MACOSZ.hu, akadálymentes verzió

Kilépés az akadálymentes nézetből

Csatlakozz a cukorbeteg közösséghez a Facebookon is! Kattints ide!

Részletek Még több tipp

Kövessen minket:


Cukorbeteg fórum

Cukorbeteg fórum

őssejt kapszula

cicus75 | 2009-08-27 16:14 cukor.borso részére

Szia Andrea!

Annak ellenére, hogy kisfiam 10 éves, nagyon nehéz időszakon mentünk, megyünk keresztül a mai napig is. Mikor betegsége kiderült 65 kiló volt, úgy néztek ránk mint a véres rongyra, hogy túletetjük a gyereket, nem törődünk vele. Súlya miatt drasztikus mennyiségű inzulint kellett adni neki, amit aztán a későbbiekben szépen csökkenteni lehetett. 1 hónap múlva kiderült a túlsúly oka, súlyos pajzsmirigy alúlműködése volt, melyet napi egy tablettával kezelnek. Mára 48 kg-t nyom, és sokkal elégedettebb magával és a világgal. Ennek ellenére, a cukorbetegség nagyon megviseli. Kezdetben napi kétszer oltotta magát Humulin M3 inzulinnal. Az első orvosunkkal nem voltunk megelégedve, nem mertünk kérdezni, azt mondta, hogy a természetgyógyászok az ellenségeik. Én úgy érzem egy aggódó szülőnek minden lehetőséget nyitva kell hagyni, hogy lelke megnyugodjon, hogy mindent megpróbált megtenni szeme fénye egészségéért, boldog jövőjéért. Orvost váltottunk, a másik doki aranyos, de ha kell szigorú, mindent meg lehet vele beszélni, azt mondta, hogy ha szeretnénk, nyugodtan próbáljuk meg a természetgyógyászatot. Átállított minket napi ötszöri inzulinra, mivel már úgy tűnik vége a mézesheteknek, vagy legalábbis már nem megfelelő a kevert inzulin, ráadásul közeleg a kamaszkor, melyről azt olvastam, akár duplájára is nőhet az inulinigény. Reggel ad bázisinzulint (Insulatard), főétkezések előtt gyorshatású inzulint (actrapid) és este megint bázisinzulint. Kb. három hete váltottunk, még kicsit káoszosak az eredmények, de már volt két nap mikor szuper értékek voltak, csak most megint jön a hidegfront és az be fog kavarni. Ezt a terápiát hívják intenzív inzulinterápiának. Az étkezésekhez adott inzulin nagyobb mozgásteret ad, lehet nyújtani az étkezés idejét. Pl. hétvégén tovább akar aludni, akkor a bázis inzulin beadása után, - amit általában én szoktam neki beadni reggel, mert még annyira álmos, és általában úgy, hogy fel sem ébred - visszaaludhat, vagy ha fel sem ébred nem kell felkeltenem. Lehet "játszani" is az inzulinnal, igaz ehhez azért tapasztalatnak kell lennie, hogy mennyire reagál az inzulinra. Pl. vacsorázni voltunk tegnap és az a 40 g CH ami vacsorára van neki nem éppen éttermi kajákhoz van kitalálva, így az orvosunkkal megbeszélve, egy kicsit több inzulint adott, pontosan 1 egységgel többet, meg kellett figyelni, hogy milyen hatással volt rá, így már tudjuk, hogy akár 1,5 egységgel is adhatna többet ilyen kiugró esetekben. Természetesen azért ezek ritka, kivételes esetek, de lehet ilyet is. Akkor is korrigálni kell az étkezések előtti inzulint, ha túl alacsony, vagy 10 fölötti étkezések előtti értéket mér.
Természetesen nehéz neki, hogy naponta ötször kell magát szúrni, és néha megy az időhúzás, de már elég érett ahhoz, hogy megértse csak magának tesz rosszat, mivel annál később ehet. Az actrapid felszívódása legalább 30 perc. Nagyon el van keseredve, ha magasat mér. Ma is például egész délelőtt segített az apukájának, kemény fizikai munkát végeztek, ( Kertészkedünk)és ennek ellenére 10,1 lett a vc értéke. Tegnap pedig délelött csak egy kicsit biciklizett és volt egy 3,8 értéke. Valószínű ennek köszönhető a reggeli és a déli magasabb érték. (Somogyi effektus)
Olvastam erről a fekete áfonyáról, ma meg is veszem és kipróbálom hátha segítene hogy ne ingadozzanak az értékei.
Most rá kell hagynom, mert különben egész délután és éjjel itt ülnék a gép előtt és csak írnék, írnék.
Azt szerettem volna még kérdezni, ha nem akarsz nem válaszolsz, melyik megyében laktok, hová jártok orvoshoz?
Várom válaszod
Mariann

cukor.borso | 2009-08-25 19:07 cicus75 részére

Kedves Mariann!

Örülök a levelednek de főképpen hogy valakivel megoszthatom a tapasztalataimat. Sajnos úgy érzem magunkra maradtunk ezzel a betegséggel mert ahogyan elhagytuk a kórházat már fél éve azóta csak kutakodok hogyan könnyítsem meg a dolgunkat mert az orvosokat nem nagyon érdekli mintha elzárkóznának a megoldás felől.
Kisfiam 6 éves és fél éve kezdődött a baj. Éjszaka bepisilt és egy heti éjszakázás után már nem birtam elvittem a dokihoz gondoltam felfázott azért pisilt be.
Kiderült hogy 26 cukra van irány a kórház. 3 hétig voltunk bent tesztelték mennyi inzulin kell neki. Rájöttek hogy sok az adat aztán sokat behipózott. Mikor hazajöttünk tanácstalanul néztem körbe, úgy éreztem egyedül vagyok a világban. Azt sem tudtam mit adjak neki enni hirtelen. A betegségről némi keveset tudtam még akkoriban. Tűket sosem láttam nagyon nehéz időszakot éltem meg. Édesanyám odaköltözött segített hogy újra munkába tudjak állni.
Az inzulint nekem kellett adagolni, reggelente köröket szaladtunk az asztal körül mire sikerült beadni és a mérésekről ne is beszéljünk. Óriási feladat volt ez számunkra, én szinte sokkot kaptam, de fiam erőt adott és felvettem a harcot!
Most elsirtam magam ha belagondolok mit is csináltam végig és a sorstársak is tudják milyen érzés ez.
Szóval mára megtanultunk helyesen diétázni, a fiam cukrot mér és leolvassa ovodás létére a számokat tudja mikor ehet , mikor nem.
Nappalra com25 inzulint kap 8 vagy 10 egységet, reggel. Délben ebéd után 2,5 dl szederlevél teát kap és estére 2 egység szintén com25 elhúzódó hatású inzulint.
Kitapasztaltam, hogy az esti inzulin kevés egység az orvos azt mondta ez annyira kevés hogy be sem szokták adni. Ezért úgy gondoltam a György nevű tea elegendő és valóban vacsora után 8,9, 10 cukorral lefekszik megissza azonnal a György teát és szépen alszik reggelig. REggel 4,7, vagy 5-ig megy a cukor ami jó érték nekünk. Ezt már 3 hete igy csináljuk. Az orvosunk ezt jóváhagyta.
De különben ha még beinzulinoznám plussz a tea akkor óriási hipója következne be úgy hajnal fele. Ezt is kipróbáltam már és ez neki sok. Arra gondolok neki még van inzulintermelése mert ez a dolog igy működik egyenlőre.
Talán a mézesheteket éljük de már lassan fél éve?
Abban bízok, hogy a még életképes sejtjei hátha felélénkülnének bár tudom ez kis remény de én akkor is reménykedek benne.
Egyébként az "aranyasszony" -nak irtam de még visszajelzést nem kaptam.
Legújabb ötletem hogy a Green Gold algakészítményt rendelem meg a Lunar-Solar párost. Nem tudom hallottál-e már erről de én kipróbálom, mert őssejttermelő hatása is van a vércukorszintszabályozás mellett.
Ha nem jön be akkor megpróbálom még a természetgyógyászt is.
Nem tudom másnál hogyan jelentkeznek a tünetek és miért kell 5-ször inzulint kapni?
Nekünk csak reggel kell. Sokszor elgondolkozok talán valami más betegség gátolhatja az inzulintermelést?
A mi orvosunk csak legyint mindenre rámhagy sok dolgot. Mintha tudnák az orvosok hogy úgysem gyógyul meg a beteg. Nincs ellenszer és ezzel el van intézve.
Szomorú.
De egyébként fent voltam Bükkszentkereszten a Szabó Gyuri bácsi-nál és azt mondta tíz év múlva ez a dolog is megoldódik. Valami lépsejtbeültetés lesz úgy adják be mint az infúziót és újratermelődnek a sejtek.
Négy órát álltam sorban mig beszélni tudtam vele merthogy a teát csak felnőttek ihatják és ő ajánlotta a szederlevél hatását aminek úgyancsak jótékony hatása van a cukorbajra.
Az ovodában a dadusok elég rendesek segítenek még jó hogy 5 percnyire van a munkahelyem az ovitól.
Várom válaszodat.
Üdvözlettel: Andrea

cicus75 | 2009-08-24 16:20 cukor.borso részére

Szia Andrea!

Köszönöm válaszodat, én is szívesen leveleznék veled, hiszen attól függetlenül, hogy lassan egy éve már, hogy nyúzzuk a diabétest, még mindig vannak dolgok, melyeket nem értünk, vagy hirtelen nem tudjuk mi lehet az oka. A kisfiam Máté, kb. egy hónapja lett átállítva másik inzulinra, illetve napi ötszöri szúrásra. Korábban két alkalommal adott reggel és este kevert inzulint. Mivel az orvosunkkal nem voltunk megelégedve orvost váltottunk és Ő javasolta a mostani terápiát és bázis inzulinként az inzulatardot, étkezésekhez pedig az Actrapidot. A korábbi Humulin M3 inzulin allergiás reakciókat váltott ki, de a régi orvosunk fittyet hányt rá, illetve allergia gyógyszert szedetett rá. Ti melyik inzulint használjátok és hányszor?
Kb. két hónapja rosszak az eredmények (10 fölöttiek), ez tette fel az i-re a pontot, hogy váltanunk kell, illetve voltunk Pesten Lévai Tímea (gyógynövényklub)aranyasszonynál, aki a gyógynövények született szakértője. Nekik is van egy teakeverékük a Diaherb, csak nekünk először a méregtelenítő kúrát kell végigcsinálni, mivel az előző inzulin miatt méreganyag szaporodott fel a szervezetében.
Rengeteg mindent tudnék még írni, de jó lenne ha írnál magatokról. Nektek milyen gondjaitok vannak?
Várom válaszod!
Mariann

cukor.borso | 2009-08-23 18:10 cicus75 részére

Szia!

Nekem egy 6 éves kisfiam van aki szintén cukorbeteg. Szivesen venném ha leveleznénk, tapasztalatainkat megosztanánk.
Mi 5 hónapja vagyunk benne, nekünk a György tea vált be eddig.
Üdvözlettel: Andrea

Mirabai | 2009-07-18 20:13

Szia!

Kipróbáltam én is, habár nem szedtem az őssejt kapszulát 5 hónapig, de nekem sem lett semmilyen értékem jobb. És az ára is sok ahhoz képest, hogy semmi változást nem tapasztaltam! Sok mindent kipróbáltam az évek alatt, de valahogy egy idő után abbahagytam mindet.
Ha javasolhatnék valamit és nem utasítod el, akkor elvinném gyermek jógára... inkább, mint az őssejt kapszula.

Mirabai

Szepesiné | 2009-07-08 15:16

Szia!

Mi szedtük 5 hónapig ártani nem ártott, de semmi javulást változást nem eredményezett.Azóta is ugyan olyanok az eredményeink mint voltak.A lelkünknek jót tett a pénztárcánknak nem.Én azt javaslom ne foglalkozzatok vele.

Gabi

cicus75 | 2009-02-19 15:19

Szisztok!

Olyanok véleményére, tapasztalataira lenne szükségem, akik szedik a cukorbetegeknek készült őssejkapszulát, de leginkább azok eredményeire lennék kíváncsi akik gyereküknek adják a kapszulát. 10 éves kisfiamról októberben derült ki a betegség, hallottam erről a készítményről, de nem vagyok benne biztos, hogy el merjük e kezdeni.

Kérem, jelentkezzen be, ha hozzászólna!

Hírek

fizikai aktivitás, vércukorszint,

A fizikai aktivitás megemelheti a vércukor szintjét

Közismert, hogy mind a nemkívánatos testsúlygyarapodás megakadályozása, mind pedig a jó fizikai állapot fenntartása érdekében mind 2-es, mind 1-es típusú diabéteszesek számára...
fizikai aktivitás, vércukorszint,

cukorbetegség kockázata, cukorbetegség

A túl gyors evés növelheti a cukorbetegség kockázatát?

Valószínűleg sokan hallották már azt az érvelést, hogy minél lassabban eszünk, annál nagyobb az esélyünk arra, hogy ne együk túl magunkat és ne gyarapodjon a testsúlyunk. Most litván...
cukorbetegség kockázata, cukorbetegség

cukor, cukorfelvétel,

A gyerekek és a cukor

Az Egyesült Államokban működő Nemzeti Egészségügyi Statisztikai Központ adatai szerint a gyerekek étrendjükön belül naponta átlag 322 kalóriát hozzáadott cukor formájában...
cukor, cukorfelvétel,

egészségügy, francia egészségügy

Kemény döntések a francia egészségügy területén is

A probléma lényege: a francia egészségügy kiválóan teljesít, a születéskor várható élettartam 81 év, az újszülött halálozási ráta 3,9 1000 élveszületésre számítva, minden ezer...
egészségügy, francia egészségügy

finasterid

A finasterid kedvezőtlen hatása a szexuális működésre

A jóindulatú prosztata hipertrófia ás a hajhullás (alopécia) kezelésére hazánkban is alkalmazott finasterid kellemetlen mellékhatásaira hívja fel a figyelmet és elrendelte a szer...
finasterid

Még több hír
1 2 3 4 5

Szakértőnk válaszol

Érdeklődni szeretnék a napi szénhidrátmennyiségem 160 Ch-ban van megadva. Tanácsot szeretnék kérni,hogy...

Kedves Mamika 51! Kérdésére az alábbiakat gondolom: Ön intenzív inzulinkezelést kap. Ilyen típusú inzulinadagolás mellett az étkezéseinek számát az orvossal - felteheően - meg kellett...

Még több kérdés

Kalkulátorok

BMI (body mass index vagy testtömeg index) megmutatja, hogy Ön túlsúlyos-e. Értéke 18,5-25 között normális, 25-30 között túlsúlyról, 30 fölött elhízásról beszélhetünk.




Blogok

nem nem nem

2012-04-30 15:50:00

 Nem szeretem közölni, hogy cukorbeteg vagyok. A balkezes ember se közli, hogy balkezes, van ilyen és kész. Utálom a lesajnáló pillanatásokat.


Eseménynaptár

2012 Május

H K Sz Cs P Sz V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      
             

Programajánlat:

Cukorbeteg tábor 2012-ben is!

Egész héten színes szabadidős programok várják a legifjabb diabéteszeseket. A tábor ideje...

A hónap programjai
Éves naptár

Tévhitek a diabetesről

Diabéteszes neuropátia tünetek, felismerés és szűrés

A diabéteszes neuropátia a cukorbetegség egyik gyakori és súlyos, az idegrendszer károsodásával járó szövõdménye, mely mintegy 150 ezer beteget érint. Mivel ez a tünetegyüttes érzékelési zavarokat okoz – a betegek azt érzik, amit nem kellene, és nem érzik, amit valóban kellene – sokszor csak túl késõn vesznek tudomást a problémáról. Ezért bír óriási...

További tévhitek

Macoszról

Küldetésünk elősegíteni a cukorbetegek képzését, nevelését, oktatását, diabétesz témakörében. Honlapunk segítséget nyújthat mindenkinek aki cukorbetegséggel küzd, vagy a megelőzéséhez szeretne segíséget kapni.

Lexikon

Fruktóz

Vagy gyümölcscukor, közepes sebességgel felszívódó szénhidrát. Mivel a gyümölcscukor édesebb az asztali... Tovább


A kosárban 0 termék van 0 Forint értékben

Hírlevél feliratkozás

Receptek

Cheddar sajtos brokkoli

Cheddar sajtos brokkoli
Főzzük meg!

Szavazás

Ön hogyan tölti 2012-ben a nyári szabadságát?


Régebbi szavazások

Időjárás

Budapest
05. 26.
Szo

Gyengén felhõs
Min-Max: 8 C° 21 C°

Gyengén felhõs

Útvonaltervező

Magyarországi autós utak tervezése


Címkék