Spenóttal és ricottával töltött csirke receptje cukorbeteg emberek részére
Magyar Cukorbetegek Országos Szövetsége - MACOSZ.hu, akadálymentes verzió
Kilépés az akadálymentes nézetbőlTudtad, hogy a Macosz.hu portált havonta 100.000 ember keresi fel? Segíts Te is a portál fennmaradásában, hirdess az oldalon!
Részletek Még több tippReceptek
Húsételek
Spenóttal és ricottával töltött csirke
Hozzávalók:
4 személyre
Hozzávalók:
4 csirkemell
2 evőkanál könnyű növényi olaj
1 kis fej apróra vágott hagyma
1/4 teáskanál reszelt szerecsendió
12,5 dkg spenót, megmosva, lecsöpögtetve és durvára vágva
só és frissen őrölt fekete bors
20 dkg ricotta
1,5 dl húslé
Elkészítés:
Elkészítés:
Vágjuk fel a csirkemelleket mind a két oldalukon, hogy "zsebet" készítsunk a töltelék számára. Vigyázzunk nehogy átvágjuk.
Forrósítsuk fel az olaj felét egy teflon serpenyőben, tegyük bele a hagymát, és lassú lángon pároljuk 2-3 percig, míg melágyul. Tegyük bele a szerecsendiót és a spenótot, és pároljuk további 3-4 percig, míg a spenót megfő, és minden lé elpárolog róla. Ízesítsük, majd keverjük a ricottába.
Töltsük meg a csirkemelleket a spenótkeverékkel, és tűzzük össze koktélnyárssal. Melegítsuk elő a sütőt 200 fokra.
A megmaradt olajat forrósítsuk meg egy serpenyőbe, tegyük bele a csikemelleket, és mindkét oldalon pirítsuk meg őket. Tegyük bele a csirkemelleket, és mindkét oldalán pirítsuk meg őket. Tegyük tűzálló edénybe, öntsük rá a húslét és 25-30 percig tegyük a sütőbe, míg a csirke teljesen át nem fő.
Egy adag:
Kalória: 320g
Fehérje: 47g
Szénhidrát: 1g
Rost: 1g
Összes zsír: 14g
Telített zsír: 5g
Nátrium: 5g
Elkészítési idő: 50-55 perc
Küldje el ismerősének!
Kérjük jelentkezzen be, ha hozzá szeretne szólni
Érdeklődni szeretnék a napi szénhidrátmennyiségem 160 Ch-ban van megadva. Tanácsot szeretnék kérni,hogy...
Kedves Mamika 51! Kérdésére az alábbiakat gondolom: Ön intenzív inzulinkezelést kap. Ilyen típusú inzulinadagolás mellett az étkezéseinek számát az orvossal - felteheően - meg kellett...
Még több kérdésBMI (body mass index vagy testtömeg index) megmutatja, hogy Ön túlsúlyos-e. Értéke 18,5-25 között normális, 25-30 között túlsúlyról, 30 fölött elhízásról beszélhetünk.
Legfrissebb topikok:
Fórum a cukorbetegségről általában II.Vércukor mérés, vércukor mérők...
A cukorbetegségről általában
Leszokás a dohányzásról
Politika és cukorbetegség
gyógynövények cukorbetegeknek
Még több fórum topik
Topik: Fórum a cukorbetegségről általában II.
Aranyhal: Öcsémék kisfiánál a kb. 18 hónaposan beadott agyhártyagyulladás elleni védőoltást...
Legfrissebb blogok:
Édes élet, némi keserűséggelblog
seresjdibetes2allapoti tapsztalataim
Tapasztalataim
betegsegem
Egészséges élet kezdete egy betegséggel
Még több blog
nem nem nem
2012-04-30 15:50:00
Nem szeretem közölni, hogy cukorbeteg vagyok. A balkezes ember se közli, hogy balkezes, van ilyen és kész. Utálom a lesajnáló pillanatásokat.
Legfrissebb videók:
Diabéteszes neuropátia szűrés SzegedenTéli megbetegedések és védekezések ellenük
Tekerjünk együtt
Az immunrendszer (2/2)
Még több videó
2012 Május
| H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | |
| 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 |
| 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 |
| 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 |
| 28 | 29 | 30 | 31 | |||
Programajánlat:
Cukorbeteg tábor 2012-ben is!
Egész héten színes szabadidős programok várják a legifjabb diabéteszeseket. A tábor ideje...
A hónap programjaiÉves naptár
Ha a tablettát rendszeresen beveszem, a diétára már nem kell különösebben figyelni. Egyébként is napi három (vagy több) zsemlére vagyok beállítva.
Elmúlt a "zsemle korszak". A napi fogyasztásra ajánlott szénhidrát mennyiség zsemlében végzett kiszámolását az egyszerűség diktálta, hiszen egy zsemle 30 gramm szénhidrátot tartalmazott. A mai korszerű diabétesz kezelés diétás szemlélete szerint a zsemle és más, fehérliszttel készült termékek helyett előnyösebb a rozsliszttel, a durumliszttel, esetleg...
További tévhitekMacoszról
Küldetésünk elősegíteni a cukorbetegek képzését, nevelését, oktatását, diabétesz témakörében. Honlapunk segítséget nyújthat mindenkinek aki cukorbetegséggel küzd, vagy a megelőzéséhez szeretne segíséget kapni.
Glukagon sürgősségi készlet, amely porampullából és tűvel ellátott fecskendőbe töltött oldószerből áll. A... Tovább
A kosárban 0 termék van 0 Forint értékben
Időjárás
Útvonaltervező
Magyarországi autós utak tervezése








Kommentek
Még nincsnenk hozzászólások.