Százmillióval kaszálták el a szcientológus botránydokit
Magyar Cukorbetegek Országos Szövetsége - MACOSZ.hu, akadálymentes verzió
Kilépés az akadálymentes nézetbőlCikkek
Cikkek
Százmillióval kaszálták el a szcientológus botránydokit
Forrás: Hetiválasz.hu
A betiltott termékek közül 18 volt a szcientológus orvos nevéhez köthető, ennek ellenére a készítmények egy részét továbbra is forgalmazták.
Harminc napon belül be kell fizetnie a Dr. Lenkei vitaminokat forgalmazó Free Choice Kft.-nek százmillió forintot, amiért olyan hatásokat tulajdonított szereinek, amit nem tudott igazolni és betiltott, egészségre ártalmas vitaminokat árult - erősítette meg Heti Válasznak Mihálovits András, a Gazdasági Versenyhivatal szóvivője. Az ügy érdekessége, hogy Lenkei Gábor az egyik legismertebb hazai szcientológus.
Egész bolthálózat épül azokra a termékekre, amelyek miatt a Gazdasági Versenyhivatal megbírságolta a Free Choice Kft-t. A cég jelenleg Lenkei Gábor nevén hozza forgalomba a készítményeit. Az ismert szcientológus még 2003-ban adta ki a Cenzúrázott Egészség - A betegség-ipar futószalagján című könyvét, amit saját bevallása szerint 130 ezer példányban adtak el. Lenkei nemsokára Free Choice (szabad választás) néven vitaminokat kezdett el forgalmazni.
A cég a vitaminkészítményeit vélt vagy remélt hatásukról nevezte el, például Életerő Vitaminnak vagy Nátha Bombának (ez utóbbi ma is kapható), ezt kifogásolta a Gazdasági Versenyhivatal, mivel a forgalmazó a szerek hatását nem tudta igazolni. A Független Hírügynökség jelentése szerint a hivatal azért is elmarasztalta a céget, mert a tájékoztatásban használt egyes kifejezések és szófordulatok (mint: doktor, kezelőorvos, gyógyír, gyógyszer stb.) miatt az állítások tartalmi üzenete szintén az, hogy a szóban forgó termékek használatának gyógyhatása, illetve kedvező egészségügyi hatása van.
A Free Choice több termékének a forgalmazását az ÁNTSZ betiltotta, de azokat a vállalkozás mégis forgalmazta. A GVH megállapításai szerint a cég 2008 októberében és novemberében gyógyhatás valótlan állításával, 2008. szeptember 1. és 2008. december 31. között hatósági forgalmazási engedély visszavonása ellenére történt forgalmazással, 2008 októberében és novemberében testi és lelki sérülések kezelésére, méregtelenítésre, fogyasztásra való alkalmasság valótlan állításával tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott. Emiatt a vállalkozás 100 millió forint bírságot kapott. A döntés ellen fellebbezhetnek, de a büntetést be kell fizetniük.
Nem ez az első alkalom, hogy az ismert szcientológus összeütközésbe került a hatóságokkal, 2008-ban az Állami Népegészségügyi és Tisztifőorvosi Szolgálat 43 étrend-kiegészítőt tiltott be egészségkárosító hatása miatt, ezek közül 18 volt köthető Lenkei Gábor nevéhez, mint arról a Heti Válasz is beszámolt, ennek ellenére a porok és pirulák egy részét továbbra is forgalmazták.
Kérjük jelentkezzen be, ha hozzá szeretne szólni
Kapcsolódó tartalmak:
Zenebölcsi és babaúszásCsillapítsa fájdalmát mentálisan!
Tanácsok friss anyukáknak
A Stroke-ról
A hajhullásról a szakértô szemével: Zsidró Tamás
Február a farsang hónapja
2012 Február a farsang hónapja
Stressz és hideg
Tévhitek a dohányzásról való leszokással kapcsolatban
Egészséges, de csak a reklám szerint
Farsangi jelmez ötletek
Szilveszter
Szilveszteri programok 2011
A csók jót tesz az egészségnek
vitorlás kirándulás
Érdeklődni szeretnék a napi szénhidrátmennyiségem 160 Ch-ban van megadva. Tanácsot szeretnék kérni,hogy...
Kedves Mamika 51! Kérdésére az alábbiakat gondolom: Ön intenzív inzulinkezelést kap. Ilyen típusú inzulinadagolás mellett az étkezéseinek számát az orvossal - felteheően - meg kellett...
Még több kérdésBMI (body mass index vagy testtömeg index) megmutatja, hogy Ön túlsúlyos-e. Értéke 18,5-25 között normális, 25-30 között túlsúlyról, 30 fölött elhízásról beszélhetünk.
Legfrissebb topikok:
Fórum a cukorbetegségről általában II.Vércukor mérés, vércukor mérők...
A cukorbetegségről általában
Leszokás a dohányzásról
Politika és cukorbetegség
gyógynövények cukorbetegeknek
Még több fórum topik
Topik: Fórum a cukorbetegségről általában II.
Aranyhal: Öcsémék kisfiánál a kb. 18 hónaposan beadott agyhártyagyulladás elleni védőoltást...
Legfrissebb blogok:
Édes élet, némi keserűséggelblog
seresjdibetes2allapoti tapsztalataim
Tapasztalataim
betegsegem
Egészséges élet kezdete egy betegséggel
Még több blog
nem nem nem
2012-04-30 15:50:00
Nem szeretem közölni, hogy cukorbeteg vagyok. A balkezes ember se közli, hogy balkezes, van ilyen és kész. Utálom a lesajnáló pillanatásokat.
Legfrissebb videók:
Diabéteszes neuropátia szűrés SzegedenTéli megbetegedések és védekezések ellenük
Tekerjünk együtt
Az immunrendszer (2/2)
Még több videó
2012 Május
| H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | |
| 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 |
| 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 |
| 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 |
| 28 | 29 | 30 | 31 | |||
Programajánlat:
Cukorbeteg tábor 2012-ben is!
Egész héten színes szabadidős programok várják a legifjabb diabéteszeseket. A tábor ideje...
A hónap programjaiÉves naptár
A cukorbetegeknek diabetikus ételeket kell enniük.
A cukorbetegek számára javasolt étrend összetételében nem különbözik az egészséges étrendtől A diabetikus ételek rendszerint ugyanannyi zsírt és energiát tartalmaznak, mint nem diabetikus megfelelőik, gyakran szénhidrát tartalmuk sem kevesebb, viszont sokkal drágábbak, és hashajtó hatásuk is lehet.
További tévhitekMacoszról
Küldetésünk elősegíteni a cukorbetegek képzését, nevelését, oktatását, diabétesz témakörében. Honlapunk segítséget nyújthat mindenkinek aki cukorbetegséggel küzd, vagy a megelőzéséhez szeretne segíséget kapni.
Gyümölcscukor (fruktóz), szorbit, maltit. Energiaértékük megegyezik a répacukoréval a javasolt napi... Tovább
A kosárban 0 termék van 0 Forint értékben
Időjárás
Útvonaltervező
Magyarországi autós utak tervezése








Kommentek
Még nincsnenk hozzászólások.