A szoptatás csökkentheti a diabétesz kialakulásának kockázatát
A Macosz.hu a legtöbb látogatót vonzó magyar cukorbeteg portál (több, mint 100.000/hó)!
Részletek Még több tippCikkek
Cikkek
A szoptatás csökkentheti a diabétesz kialakulásának kockázatát
Forrás: Lifenetwork
Azoknál a középkorú nőknél, akik szoptatták csecsemőiket, kisebb valószínűséggel alakult ki 2-es típusú, felnőttkori diabétesz, állapították meg ausztrál kutatók.
Mintegy 53 ezer, 45 év fölötti nő részvételével zajlott az a vizsgálat, amely megállapította, hogy minden év szoptatás kapcsolatba hozható a nőknél a diabétesz kialakulásának 14 százalékos csökkenésével. A Diabetes Care szakfolyóiratban közzétett eredmények nem azt igazolják, hogy maga a szoptatás véd a 2-es típusú cukorbetegség ellen, tehát nem ok-okozati összefüggést állapítanak meg.
Bette Liu kutatásvezető, a University of Western Sydney munkatársa szerint azonban több korábbi tanulmány is kapcsolatot állított fel a szoptatás és a diabétesz kifejlődésének alacsonyabb kockázata között. A mostani vizsgálat újdonsága a megelőzőekhez képest, hogy olyan nőkre is kiterjedt, akik soha nem szültek. Ehhez a csoporthoz képest azoknál a nőknél, akik szültek ugyan, de nem szoptattak, 50 százalékkal nagyobb eséllyel alakult ki 2-es típusú cukorbetegség, ugyanakkor nem nőtt a kockázat azoknál a nőknél, akik szültek és legalább három hónapig szoptatták csecsemőiket.
Liu úgy véli, a gyerekszülés növeli a 2-es típusú diabétesz kialakulásának kockázatát a nők későbbi élete során, ám a szoptatás ugyanilyen mértékben csökkentheti a rizikót. Az összefüggés hátterében Liu szerint a szoptatás alatti hormonális változások, és azok esetleges hosszabb távú hatása állhat.
Az életveszélyes betegség eredete
Teyton kutatócsoportja az 1-es típusú, vagyis az inzulinfüggő diabéteszre (inzulin-dependens diabétesz, IDD) koncentrálta munkáját. A cukorbetegségnek ez a formája jellemzően fiatal korban jelentkezik, és megfelelő kezelés híján magas vércukorszinthez vezet, ami kómát, sőt halált is okozhat. Régóta tudjuk, hogy az IDD-t az immunrendszernek a hasnyálmirigy béta-sejtjei ellen indított támadása okozza. Ahogy a béta-sejtek pusztulnak, inzulinhiányos állapot lép fel, és a vércukorszint drámai mértékben megugrik. Ennek tünete lehet a szokatlan szomjúság, fokozott vizeletürítés, fáradékonyság, rendellenes éhség és testsúlyvesztés. Az autoimmun folyamatot jelenleg nem tudjuk megfékezni; a kezelés ezért csak arra szorítkozik, hogy injekciók formájában folyamatosan pótolja a kieső inzulin-termelést.
A diabétesz az egész nyugati világban egyre szélesebb körben terjed. A mutatók Magyarországon is ijesztőek: egy új felmérés szerint a korábban becsült 7,6 százalék helyett akár 10 százalék is lehet az cukorbetegek aránya a teljes népességen belül. A több mint 600 ezer kezelés alatt álló diabéteszes támogatása az egészségbiztosítónak évente csaknem 30 milliárd forintjába kerül. Mivel az IDD korán jelentkezik, már a 14 év alatti korosztályban 7,78 százalékos előfordulási arányt mérnek. Ezek a betegek fiatal koruktól fogva együtt élnek a diabétesszel, ezért szinte elkerülhetetlenek a hosszútávú, általában végül halált okozó szövődmények. Az IDD esetében leggyakoribb, a páciensek több mint felét érintő szövődmény a vesebetegség; ezt követik az egyéb szív-és érrendszeri komplikációk.
Az IDD esetében különösen szoros kapcsolat áll fenn bizonyos öröklött génváltozatok és a betegség kialakulása között. Az immunrendszer sejtjeinek felszínén megjelenő MHC II-es típusú fehérjét kódoló gének egyes variánsai nagyon erős hajlamot idéznek elő az IDD-re. Az MHC II feladata, hogy segítsen a T-nyiroksejteknek a "saját" és "nem saját" fehérje-töredékeket hordozó sejtek megkülönböztetésében. Így nem meglepő, hogy az MHC II génjeinek legkisebb hibája is a saját sejtek idegenként való felismeréséhez és elpusztításához vezethet. A tudósok azonban az MHC és a félresiklott immunválasz közötti összefüggés pontos természetére voltak kíváncsiak. Különösen azt szerették volna kideríteni, hogy az fehérje úgynevezett béta-láncának 57-es pozíciójában található, egyetlen aminosavat érintő csere hogyan kapcsolódik a betegség kialakulásához. Szerencsére ennek az emberi MHC-változatnak van egy pontos megfelelője az egereknél, amit a kutatók modellként használhattak fel.
Félresiklott immunválasz: a tolerancia áttörése
Teyton és csoportja korábban azt találta, hogy az aminosav-csere a diabétesszel összefüggő MHC-variáns szerkezetét alig befolyásolja, legalábbis semmiképpen sem teszi a molekulát labilissá vagy funkcióképtelenné, ahogy azt korábban gondolták. Azonban most felfigyeltek arra, hogy a mutáció folytán megváltozik az MHC molekula legérzékenyebb részének, az úgynevezett peptidkötő zsebnek a töltéseloszlása. Ugyanakkor azt is kimutatták, hogy a géneket hordozó egyénekben a T-sejteknek egy olyan populációja szaporodik el, amely ehhez az MHC-molekulához különösen erősen kötődik. Ez pedig azzal a veszéllyel jár, hogy a T-sejtek a saját fehérjékből származó peptideket idegen testként ismerik fel.
"Munkánk valódi újdonsága, hogy először igazoltuk: ez a terület nemcsak a peptidek megkötésében, de a T-sejtek szelekciójában is alapvető szerepet játszik" - magyarázta Teyton. - "Amikor a saját peptidekkel reakcióba lépő T-sejtek kiválasztódnak, a szervezet önmagával szembeni «toleranciája» törik meg, és ennek a gátnak az átszakadása nyitja meg az utat az autoimmun betegséghez."
A kutatócsoport most a mutáns MHC működésének korrekciójára alkalmas ellenanyagok és kisméretű molekulákból álló gyógyszerek lehetséges terápiás alkalmazását vizsgálja.
Kérjük jelentkezzen be, ha hozzá szeretne szólni
Kapcsolódó tartalmak:
Besegítünk a szlovák egészségügynekFogínybetegségek: ördögi kör
Vércukor mérés, vércukor mérők inzulin pumpák és tapasztalatok
Van jobb a mandulás tengeri halnál?
Az étrend kiegészítés szabályai
Vezessen-e az inzulinnal kezelt cukorbeteg?
Új év új testben
Cukorbetegség a stressztől?
A vércukor mérése - videoval
Karácsony cukorbetegen: túlélni vagy átélni?
Hipoglikémia: veszélyes tudatlanság
Kitiltották az iskolából
A menopauza után is jelentkezhetnek a hőhullámok
Az életmód jelentősége a visszér kapcsán
A szívinfarktus kockázata megbecsülhető
Kedves Brigitta! Tanácsot szeretnék kérni Öntől, mert fogyni szeretnék és nem tudom hogyan csináljam,...
Kedves Bea! Arról amit ír azt gondolom, hogy tartania kellene magát a 135g szénhidráthoz, azomban nem 3 étkezésből kellene ezt elfogyasztania hanem 5-ből, 6-ból. Az, hogy hol lemegy a cukra, hol meg fel...
Még több kérdésBMI (body mass index vagy testtömeg index) megmutatja, hogy Ön túlsúlyos-e. Értéke 18,5-25 között normális, 25-30 között túlsúlyról, 30 fölött elhízásról beszélhetünk.
Legfrissebb topikok:
Fórum a cukorbetegségről általában II.Leszokás a dohányzásról
Vércukor mérés, vércukor mérők...
1 évesen diabetes
Gyermekkori diabetes kérdőív
Főzőcske, vásárlás, vendéglátás,...
Még több fórum topik
Topik: Fórum a cukorbetegségről általában II.
hzoli: Nem baj,sőt köszönöm :-)
Legfrissebb blogok:
Édes élet, némi keserűséggelTapasztalataim
betegsegem
Egészséges élet kezdete egy betegséggel
Genetikai csődtömeg vagyok :( ? :)
VeronikaAngyalka
Még több blog
Enyém a világ
2012-01-30 13:50:00
Pont 1 hete voltam kardiológián, van egy velemszületett szívbetegségem, billentyű eldeformálódás, ami miatt járni kell vizsgálatra, pluszban más miatt gyerekként megműtőttek. A...
Legfrissebb videók:
Diabéteszes neuropátia szűrés SzegedenTéli megbetegedések és védekezések ellenük
Tekerjünk együtt
Az immunrendszer (2/2)
Még több videó
2012 Február
| H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | ||
| 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 |
| 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 |
| 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 |
| 27 | 28 | 29 | ||||
Programajánlat:
Erste Tour Tihany
Erste Tour Tihany - 2010. június 13. vasárnap Amatőr kerékpárverseny
A hónap programjaiÉves naptár
A tablettás cukorbeteg nem igazi cukorbeteg, mert nem kell kapnia inzulint
Nincs olyan, hogy igazi cukorbeteg és nem igazi cukorbeteg. A kezeletlen, magas vércukorszint eredménye mind 1-es (inzulinnal kezelt), mind 2-es típusú (általában tablettákkal kezelt) cukorbetegségben súlyos szív és érrendszeri szövődményekhez vezet. Ráadásul a 2-es típusú diabéteszben gyakori a kóros elhízás ami, további kockázatot jelent a beteg számára,...
További tévhitekMacoszról
Küldetésünk elősegíteni a cukorbetegek képzését, nevelését, oktatását, diabétesz témakörében. Honlapunk segítséget nyújthat mindenkinek aki cukorbetegséggel küzd, vagy a megelőzéséhez szeretne segíséget kapni.
Alacsony sűrűségű lipoproteinekhez (angol rövidítésük: LDL) kötött koleszterinfajta, melyet "káros"... Tovább
A kosárban 0 termék van 0 Forint értékben
Időjárás
Útvonaltervező
Magyarországi autós utak tervezése







Kommentek
Még nincsnenk hozzászólások.