A cukor negatív hatásai. Melyek a jó cukrok?
Magyar Cukorbetegek Országos Szövetsége - MACOSZ.hu, akadálymentes verzió
Kilépés az akadálymentes nézetbőlCikkek
Cikkek
Megdöbbentő tények a cukorról
Forrás: WellnessCafe
A cukor hizlal, a cukor egészségtelen - halljuk nap mint nap. A Wellness Cafe most utánajárt néhány olyan érdekességnek, amit eddig talán nem tudtál e rossz szénhidrátfajtáról.
A cukor árt a csontoknak
A cukor mészrabló, elvonja a szervezetből a fontos ásványi anyagokat, így egyenesen csontritkuláshoz, vagyis a csontok törékenységéhez vezet - elsősorban az idősebb nők körében. Ezt az összefüggést egyébként állatkísérletekkel is bizonyították. Az ártalmatlan mennyiség emberre vonatkoztatva napi 6 gramm ipari cukor felvételének felel meg.
A cukor gyengíti az immunrendszert
Már régóta gyanítják, hogy a cukorfogyasztás és a (legyengült) védekezőképesség között van kapcsolat. Napi 100 gramm ipari cukor fogyasztása körülbelül 40 százalékkal csökkenti a védekezőképességet. A glükóz, ami lökésszerűen áramlik a vérbe, leköti az immunsejtek receptorait, és ezáltal kiszorítja például a C-vitamint, amely az immunrendszer hatékonyságához feltétlenül szükséges.
A cukor elvon bizonyos vitaminokat
A szénhidrát és a cukor feldolgozásához a legfontosabb vitamin a szervezetben a tiamin (B1-vitamin).Így minél több cukrot fogyasztunk, annál több B1-vitaminra van szüksége a szervezetnek. Az ipari cukor még nyomokban sem tartalmazza a hasznosításához szükséges anyagokat, ezért még a teljesen normális táplálkozás esetén is előidézhető a B1-avitaminózis (vitaminhiány), ha a táplálékunk sok cukrot tartalmaz.
A „jó” cukrok
A szervezet számára bizonyos mennyiségben fontos, az agy számára pedig egyedüli energiaforrás a szőlőcukor. A szőlőcukor elősegíti a tanulási és emlékezési folyamatokat, javítja a koncentrálóképességet.
Bizonyos szénhidrátok befolyásolják egyes ásványi anyagok hasznosulását. A tejcukor (laktóz) segíti a kalcium felszívódását a szervezetben, és fokozza beépülését a csontokba. A gyümölcscukor (fruktóz) megkönnyíti a magnézium felvételét, amely hatással van az ideg- és izomingerlékenységre, a fogak és csontok felépítésére, az enzimműködésekre, valamint fokozza a vas felszívódását.
Kérjük jelentkezzen be, ha hozzá szeretne szólni
Kapcsolódó tartalmak:
Milyen összefüggés van a gyerekkori rák és a diabétesz között?Te mit csinálsz október 23.-án?
A cukorbetegség vakságot okozhat
A cukorbetegség vakságot okozhat
A cukorbetegség oka: szétesnek a hízósejtek
A jó és a rossz koleszterin
Cukorbetegséget okoz a dohányzás
Nem védi a szívet a kiegészítőként szedett kalcium és D-vitamin
Kalcium: nem csak csontritkulás ellen
Állítsuk meg a metabolikus-szindrómát!
Cukorbetegséget okoz a dohányzás
A kiugró vércukorértékek csökkentik a tesztoszteronszintet
Csökkenti az étvágyat az egyik agyi molekula
marketing
Cukorbetegség és túlzott tisztaság
Érdeklődni szeretnék a napi szénhidrátmennyiségem 160 Ch-ban van megadva. Tanácsot szeretnék kérni,hogy...
Kedves Mamika 51! Kérdésére az alábbiakat gondolom: Ön intenzív inzulinkezelést kap. Ilyen típusú inzulinadagolás mellett az étkezéseinek számát az orvossal - felteheően - meg kellett...
Még több kérdésBMI (body mass index vagy testtömeg index) megmutatja, hogy Ön túlsúlyos-e. Értéke 18,5-25 között normális, 25-30 között túlsúlyról, 30 fölött elhízásról beszélhetünk.
Legfrissebb topikok:
Fórum a cukorbetegségről általában II.Vércukor mérés, vércukor mérők...
A cukorbetegségről általában
Leszokás a dohányzásról
Politika és cukorbetegség
gyógynövények cukorbetegeknek
Még több fórum topik
Topik: Fórum a cukorbetegségről általában II.
zaboza: Aranyhal De ellentmond ennek a ténynek az, hogy már az egyiptomiak leírták a cukros...
Legfrissebb blogok:
Édes élet, némi keserűséggelblog
seresjdibetes2allapoti tapsztalataim
Tapasztalataim
betegsegem
Egészséges élet kezdete egy betegséggel
Még több blog
nem nem nem
2012-04-30 15:50:00
Nem szeretem közölni, hogy cukorbeteg vagyok. A balkezes ember se közli, hogy balkezes, van ilyen és kész. Utálom a lesajnáló pillanatásokat.
Legfrissebb videók:
Diabéteszes neuropátia szűrés SzegedenTéli megbetegedések és védekezések ellenük
Tekerjünk együtt
Az immunrendszer (2/2)
Még több videó
2012 Május
| H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | |
| 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 |
| 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 |
| 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 |
| 28 | 29 | 30 | 31 | |||
Programajánlat:
Cukorbeteg tábor 2012-ben is!
Egész héten színes szabadidős programok várják a legifjabb diabéteszeseket. A tábor ideje...
A hónap programjaiÉves naptár
Akármennyi gyümölcsöt ehetek édesség helyett
A gyümölcsöknek magas a cukor tartalmuk, tehát mindenképpen bele kell számolni a napi engedélyezett szénhidrátbevitelbe. Mit kell tenne, ha cukorbeteg lettem? A tennivalókról itt olvashat: a cukorbetegség kezelése.
További tévhitekMacoszról
Küldetésünk elősegíteni a cukorbetegek képzését, nevelését, oktatását, diabétesz témakörében. Honlapunk segítséget nyújthat mindenkinek aki cukorbetegséggel küzd, vagy a megelőzéséhez szeretne segíséget kapni.
Az Omega 3 zsírsav a telítetlen zsírsavak csoportjába tartozik. Rendszeres,hosszútávú szedése csökkenti a... Tovább
A kosárban 0 termék van 0 Forint értékben
Időjárás
Útvonaltervező
Magyarországi autós utak tervezése








Kommentek
Még nincsnenk hozzászólások.